Iszonyú boldogtalan vagyok, valahogy semmit sem értem el amit szeredtem volna. A két jó dolog amivel büszkélkedhetek a két gyermekem, de ezen kívűl? Még nem volt egy igazán bomba munkám se, tele vagyok adósággal a ház miatt, ez nem zavarna abban az esetben ha kész lenne a ház tipp-topp állapotban, de nics kész csak félig. Mindezek melett Anyummal se jövök ki mostanában. Ami meg végképp aggasztó, hogy tegnap este ismerősökkel találkoztam és kevésen múlt, hogy tudtam magam tartani és nem léptem félre, ez komoly jel azthiszem arra, hogy a kapcsolatom sem olyan mint igazából szeretném. Börtönben érzem magam, a sorozatos rossz döntéseim börtönében és nemtudom hol a kijárat. Ez a kissé depreszióba hajló érzés, persze csak még mélyebre sodor, mert egyszerüen nincs kedvem a mindenapi vesszőfutáshoz, a gyerekek dolgait rendben tartom precízen, de a kert, a félkész lépcső lesöprése, a terasz, a szemetesek kisúrolása és még sorolhatnám a semmitmondó házimunkákat, szóval ezekre szarok ami persze újabb vitákhoz vezet Anyámmal. Vannak néha jó napjaim, mert próbálnám tartani magam, de egyre inkább nehezemre esik a szinjáték. Van még néhány ismerős akivel igazán jól érzem magam, Zsuzsi a barátnőm, Sógornőm, Karola a Pótnagyim és talán még egy két régi barát, de nem lehetek folyton velük. Reménykedem, hogy ha a Kicsi fiam megszokta a Bölcsit és vissza tudok menni dolgozni akkor nem leszek ilyen keserű, de sajna az még hónapok, legkorábban december vagy még később! Agódok a gyerekek miatt, hogy fogom őket igazán jól tanítatni,mert ma már egy nyelv ismerete vagy egy komoly diploma nélkül semmire nem mennek, de ezek egy vagyonba kerülnek, ezek melett fejezzem be a házat, hogy szép otthonuk legyen és még tartsak is rendet....és stb! Hónapok óta háborúzik a lelkem, tavaly nyáron még azt hittem, hogy a boldogság útjára léptem, most viszont minden téren a csőd kapujában állok. Mára már nem számít, hogy ki miben hibás és mit csinál jót, csak marjuk egymást és mindünket gyötör a bűntudat valamilyért. Azt hittem minden gondot túl fog élni Attilával a kapcsolatom, de néhány jó nap kivételével inkább gyengülni látszik. Sok-sok apró dolog van ami idegesít és bár még kitart a szeretetem már nem bízom meg benne. Ma pl. itt volt Anyósom, állítólag a hörcsög amit pár hónapja Attila hazahozott egy megmentett állat, le akarták oltatni, de ez szemen szedett hazugság, ma derűlt ki, hogy vette egy állatkereskedésben. És még sorolhatnám az ilyen kisebb-nagyobb csúsztatásokat, pedig tudja, hogy ennél jobban semmit nem útálok. Ja és persze annak ellenére vett hörcsögöt, hogy határozottan kértem, hogy semmien állatot ne hozzon többet ide! Na mindegy ez van, már besokaltam a rengeteg gondtól, csak remélni tudom, hogy változik majd minden körülöttem valamerre.