Néha csak ülök a fiam mellett és nézem, nézem a szemében lévő csillogást, a szája szép ívét, figyelem ahogy próbálgatja a hangocskáját! Szerencsém van vele, mert nyugodt baba. Sokszor arra gondolok, hogy Kitti lányom mennyivel másabb volt, sokat sírt. Igazából nem is csoda, hogy szegényemnek zaklatott kis idegrendszere volt és sokat sírt. Borzasztó terhességem volt Kittivel, Születésétől két éves koráis sokat volt beteg, többször volt kózházba, másfél éves korára elváltunk az apjával.... Sokszor gondolok Kittire napközben, csak remélni tudom, hogy nem rontottam el az életét. Most a fiammal olyan dolgokat élek át, olyan jól megtaláljuk a hangok ahogy Kittivel nem volt módunk. Más volt az idegállapotunk mindkettőnknek. Sokszor van bűntudatom, mert annyira szeretem a lányos, mágsem tudtunk soha annyira közel kerülni, mint ahogy én azt szeretném. Persze akik ismernek azt mondják jól oldottam meg a nehéz időszakokat, de én azt gondolom lehetnék türelmesebb és következetesebb.

Kitti az első hat hónapot folytonos sírással töltötte, most Attilácskám nézelődik, gagyog, mosolyog nekem, olyan csodálatos. Félek nem e én rontottam el valamit a lányomnál, tulajdonképpen biztos, hogy én rontottam el azzal, hogy képtelen voltam jó és nyugodt körülményeket biztosítani neki.

Tudom nem keseregnem kéne, hisz két csodálatos gyerekem van. Imádom őket és remélem jó anyukájuk tudok lenni, nagyon szeretném ha rendes ember lenne belöllük!