Hu nem bírom ezt az itthon ülést, megveszek itthon. Petsze nem állt meg az élet és vannak történések, mert voltam pár munkamegbeszélésen hát ha lesz belölle valami.

 Meg Attilával is beszéltünk meg szombaton találkoztunk, de öszintén szólva nem vagyok meggyőződve róla, hogy van közös jövönk, de hát majd kiderül, lehet csak azért érzem ezt mert most kicsit szar ez a munkátlan állapot és olyan negatív vagyok.

Ja és képzeljétek tegnap Khaled is hívott, ramadán van és ilyenkor nem lehet sexelnie és mégis hívott, talán rájött, hogy én már nem akarok tölle semmit és szándékosan most hívott, ezzel bizonyítva, hogy megért és emberként is fontos voltam-vagyok neki. Kb. negyven percet beszélgetünk nagyon nyugodt hangvételben, a sebek lassan begyógyulni látszanak, de a hegek örökre megmaradnak emlékeztetőül arra, hogy mi nem vagyunk egymásnak valók. Fura de most megnyugodtam vele kapcsolatban, véget értek közös érzéseink és nincs harag vagy rossz érzés bennem már és benne se, jó volt ezt igy végre nyugodtan átbeszélni.

Na és Sanyi is előkerült, ő Kitti apukája, na de persze csak kényszerből mert a bahajtó cég megtalálta a gyerektartás miatt. Ma hívott és mondta, hogy volt a cégnél és kifizetett két hónapot és szándékában áll fizetni, hát remélem igy is lesz. De egy szóval se kérdezte mi van a lányával, öszintén szólva baromi rosszul esik, hogy igy viselkedik a gyerekkel, hogy lehet csak igy átlépni egy gyereken. Mert egy dolog, hogy mi már rég nem vagyunk egymásra kiváncsiak, de hogy a lányára se....nekem ez magas!

Na de, hogy összegezve a mostani gondolataimat és helyzetemet, se munka, se komoly pasi és négy napja nincs kedvem hajat mosni, ez már gáz, pedig baromi kényes vagyok amugy a hajamra. Azthiszem kicsit önsajnálatba estem, pedig voltam már ennél rosszabb helyzetbe is mégis most olyan haszontalannak érzem magam. Sajnos ilyenkor ütközik ki az a hatalmas hibám, hogy türelmetlem jellem vagyok, még csak egy hete nincs meló de én már pánikolok. A pasi ügyeim meg sose egyszerüek de talán is néha tul sok vagyok, pedig senkire se akartam soha rányomulni és végülis soha nem is mondta senki, hogy hagyam már, csak valahogy én érzem, hogy vissza kéne venni magamból, de én ilyen vagyok ha kedvelek valakit és jól érzem magam vele akkor hiányzik. Sajnos nem vagyok tökéletes. Na nem kesergek tovább, próbálok Salko haverok tanitására gondolni, miszerint ne azt nézd mid nincs, inkább adj hálát azért amid van. És igaza van mert van otthonunk, van egy csodás lányom, fantasztikus szüleim és nem fogom feladni mert van bennem erő. Lehet, hogy hullatok még pár könnyet a következő hetekben, de nem adom fel.