Ezt a mesét a www.csillagszemek.hu nevű oldalon találtam,nekem nagyon megtetszett,igy hát gondoltam megosztom veletek!!!
Óvodai mese!
Neszez az erdő, rikkant egy madár,
nézzük a fák összeboruló koronája alatt meglapuló csigát.
Elvesztette pajtását, egyedül maradt,
mögötte a bokor tövében meglapul egy róka,
fintorogva szimatolja, s éhét verné vele, immár ő is veszélyben,
de mégse bírja gyomorral, így tovább oson, szinte repül,
majd hirtelen megáll, fülel és újra elindul
és a vadkacsa fészkénél gyomra harangként megkondul.
A szellő észreveszi miben sántikál és hírül viszi a szélnek,
az rögvest száguldva mondja a viharnak,
mi haragosan dúlva-fúlva átadja az orkánnak,
és együttes erővel lecsapnak a vörös bundásra.
A tücsök félve bújik a levél alá, remegve nézi a vihart,
ahogy az esőpermetből feketévé alakul az égboltozat.
Eltévedt kismadár szárnya ázik, bújna fa odvába,
de kiüldözi őt a vén bagoly mérgesen rácsapva.
Szegényt senki nem védelmezi, nincs otthona, barátja,
hallgasd csiripelő panaszát, szánd a kis didergő fiókát!
De ne ijedjetek meg, elmúlik a vihar, világosodik a láthatár,
kicsiny bogár a meleg fuvallattal gyógyítja elázott csápját.
A csiga vígan kúszik az ázott fűszálak tövében,
a tücsök levélesernyőjét csúszdának használja nevetve,
a még pihés madár is kidugja fejét a fényre,
és csiripelésére rátalál a keresésére indult szarka pár.
Most pedig forduljatok a másik oldalatokra,
képzeljétek el az aranyló Nap lenyugvó fényét,
a felkelő Hold kéményekre csavarodó sugarát,
ami elhozta nektek az álom pihentető bűbáját.
Ne kukucskálj, aludj Te is, mint a társaid,
hogy mikor felébredsz elmesélhesd
a bagoly mégis menedéket adott a verébnek,
és a róka azóta is a bundáját szárogatja...
