Ismét Khaledről!
Már több mint két hónapja egy szót sem beszéltünk ami igy helyes. Ennek ellenére nincs olyan nap hogy ne jutna eszembe,még mindíg olyan nagy a sértettségem és a haragom hogy egyszerüen nemtudok tullépni. Szó sincs arról hogy vissza akarnám kapni vagy efféle,sőt kívánom hogy találja meg a boldogságot mert ugy gondolom a sok nő ellenére soha nem volt boldog pár másodpercnél tovább. Olyasmi érzésem van mint mikor már nem kívánsz egy ételt de képtelen vagy az utolsó falatot legyűrni. Az igazán nagy érzés bennem a saját magam iránti harag mekkora marha voltam. Meg a sértetség hogy ennyit hazudott valaki....ááá megveszek lassan. A saját idegeimre megyek az állandó gondolkozással,pedig csak felejteni szeretnék. Néha ugy érzem hogy jó lenne még egyszer utoljára beszélni de nem lenne értelme mert nem tudnánk nyugottan csak ugy beszélgetni. Vissza semmiképpen nem akarom szerezni,mert melette az élet...borzasztó volt,ritka volt a boldog pllanat. Sokszor gondolok arra hogy ha az utolsó napunkon nem válaszolok a másik csaj üzijére akkor talán még ma is együtt vagyunk és szemvedek mint háramhölgy,én nem vagyok ez a tipus. Persze érdekes érzés hogy ugymond legyőzött egy másik nő aki jóval idősebb nállam,de öszintén hol szállhatnék szembe egy nővel aki az egész életét a szeretőjének szentelte,tök ingyen a saját melója melett intézte a srác üzleti dolgait,sőt gyereket szült neki és állítólag az ágyban is kiváló,arra képes volt a srác feleségével barátnői viszonyba kerüljön. (Mondjuk nem egészen értem hogy én minek kellettem neki és miért nem volt legalább velem öszinte,miért mondta hogy igy meg ugy szeret.) Na ezeket én mint kizértnak tartottam,szóval ki kell mondjam vesztettem. Most mondtam sőt írtam le elösször ezt a szót,igen vesztettem,legyözettetem. Aminek a dolgok átekintése után örülök is. Sokkal jobb nélküle,csak mikor fogok már tudni felejteni. Lassan elfogadom a hibáim,a naívságom, átlátom milyen buta voltam és nem háritóm át a felelösséget,én is hibás vagyok ugy gondolom,sőt tudom. Talán idővel teljesen elfelejtem,vagy legalábbis tudom kezelmi,ugy mint a gyerek apjával való kapcsolatomat és annak végét,pedig az ennél is jobban fájt mégis mára minden filózás és kellemetlen érzés nélkül tudok beszélni róla.
Valósznü az az igazi oka a szemvedésemnek hogy rossz egyedül lenni és szeretnék végre egy nyugott és kölcsönösz szereteten alapuló normális kapcsolatot!!!
